SZC logo

Székesfehérvári Szakképzési Centrum

OM kód: 203053/014 | 8000 Székesfehérvár, Várkörút 31.

Intézmény logo

Székesfehérvári SZC I. István Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Hírek

2023. márc. 20.


Molnár Anikó

    Atlantisz program

    Iskolánk idén is részt vett a Vörösmarty Színház által szervezett Atlantisz programban.

    Atlantisz program

    Iskolánk idén is részt vett a Vörösmarty Színház által szervezett Atlantisz programban, amelynek a célja, hogy összefogja a város közép- és általános iskoláiban működő színjátszó csoportokat. Az idei év témája: Arany János balladái voltak. A csoportok vezetői még júniusban egy kalapból húzták ki a ballada-címeket. A mi csoportunk a Mátyás anyja című művet kapta. Az őszi hónapok a közös munkára történő ráhangolódásról, a színpadi készségek fejlesztéséről és egymás megismeréséről szóltak. Ebben a felkészülési fázisban nagyon sokat játszottunk, drámáztunk és improvizációs gyakorlatokat csináltunk. Magával a balladával novemberben kezdtünk el foglalkozni. A készülés egy igazi, közös alkotófolyamat volt. Mindent együtt, közösen ötletelve találtunk ki: az alapkoncepciót, a karaktereket, a zenét, a mozgást és a vetített háttérképeket is. Munkánkat februártól Juhász Illés színművész, a Vörösmarty Színház társulatának tagja segítette. A gála március 20-21-én került megrendezésre a város teátrumában.

    Diákjaink csodálatos munkát végeztek, nagyon büszke vagyok a csoportra! 

    Az előadás megtekinthető ITT.

     

     

     

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Változatos testnevelésórák az I. Istvánban

    Változatos testnevelésórák az I. Istvánban

    Iskolánk számára fontos, hogy diákjainkat egészséges életmódra nevelje, ezért testnevelő oktatóink segítségével a Cutler Gym edzőteremben tartott órák mellé bekerültek a 10. évfolyam és a nyelvi előkészítő évfolyam számára olyan programok, mint túrázás a Velencei-hegységben és a Vértesben, kerékpártúra a Velencei-tó körül.

    2025. dec. 14.


    Menhelylátogatás

    Menhelylátogatás

    2025. december 12-én a 9.B osztály meglátogatta az ASKA menhelyet Székesfehérváron.

    2025. dec. 11.


    Színjátszós tábor

    Színjátszós tábor

    Színjátszós csapatunk 2025. október 19–21. között Dinnyésen van összetartáson.

    2025. okt. 20.



    Partnereink

    SZC logo

    Székesfehérvári Szakképzési Centrum


    Székesfehérvári SZC I. István Technikum

    8000 Székesfehérvár, Várkörút 31.

    Telefon: +36 22/315-029

    E-mail: info@elsoistvan.hu

    OM azonosító: 203053/014


    2026Székesfehérvári SZC I. István Technikum